Dékán István

Néhány szakmai információ

30
ÉVNÉL IS TÖBB
HIVATÁSOS FOTÓSKÉNT
120000
MEGJELENT KÉP
NYOMTATÁSBAN
1800
FOTÓS SZAKCIKK
ÚJSÁGOKBAN ÉS A WEBEN
7
MEGJELENT KÖNYV
ÉS CD-ROM

Bemutatkozás
Évtizedek óta dolgozok hivatásos fotósként. Főleg  a reklámfotó, és az illusztrációs fotó területén. A Práter utcai fényképész szakiskolában Dr. Hefelle József volt a tanárom, akinek szakmai szempontból nagyon sokat köszönhetek. Tizennégy évig voltam főállásban a Lapkiadó Vállalat több újságjánál. Két évig a vállalati műterem vezetője voltam.

Ezek mellet évekig dolgoztam szerződéssel két igényes munkahelyre. A Magyar Távirati Irodának otthoni portrékat készítettem színészekről, ismert emberekről. A Képzőművészeti Kiadónál poszterek, naptárak és képeslapok jelentek meg a munkáimból.

Ebben az időben a fotósok munkájára az volt a jellemző, hogy a főállás mellett többfelé is dolgoztunk külsősként. A vállalaton belül is lehetett más újságoknál külön honoráriumért fotós vagy képszerkesztői munkát vállalni.

Ennek megfelelően a következő jelentősebb mellékfoglalkozású munkahelyeim voltak:
– Magyar Távirati Iroda (külsős fotóriporterként) 1981-82
– Képzőművészeti kiadó képeslapok, naptárak, poszterek készítése 1984-90
– Négy évszak c. lap képszerkesztés, fotózás 1978-80
– Rubik Magazin képszerkesztés, fotózás 1982-83
– Elit magazin (illusztrációk) 1982
– Ország-világ nyári magazinok (illusztrációk) 1982-83
– Karate World képszerkesztés 1983
– Hungarian Exporter (illusztrációk) 1985-86

Az ilyen jellegű folyamatos mellékmunkák mellett rendszeresen dolgoztam különböző cégeknek a választott szakterületemnek megfelelően reklámfotósként, tárgyfotósként. Ez a gyakorlatban újsághirdetések, katalógusok, reklámnaptárak fotóinak elkészítését jelentette. Ebből az időszakból itt látható néhány munkám.
1985-ben első díjat nyertem a Magyar Reklámszövetség éves reklámfotó pályázatán egy poszternaptár képemmel (Képzőművészeti Kiadó).
A Lapkiadó Vállalat megszűnése (1990) után vállalkozóként saját céget alapítottam. Jelenleg ebben dolgozom.
Tagja vagyok a Magyar Újságírók Országos Szövetségének.

Szakirodalom
Az első fotós szakcikkeim 1978-79-ben jelentek meg az akkori egyetlen fotóújságban a Fotó-ban. Később rendszeresen írtam több más, nem csak fotó tematikájú újságnak is.
Az újságcikkeken kívül fotós szakkönyveim és oktató CD-ROM kiadványaim is megjelentek. Én készítettem először Magyarországon interaktív, digitális fotó oktató anyagot. Ez CD-n jelent meg 1990-ben. Az első három szakkönyvemet a Műszaki Könyvkiadó adta ki. A könyvek szakmai szerkesztője és lektora Morvay György volt (Morvay-Szimán fotó zsebkönyv, Új fotólexikon, stb.).
Itt mondok köszönetet Morvay Györgynek rendkívüli szakmai precizitásáért és szigorúságáért, amivel írásaimat felülbírálta. Bár ez akkor nagyon bosszantott, de e nélkül nem valószínű, hogy olyan szinten megtanultam volna a szakkönyvírást, mint amilyen szinten végül is megtanultam. Ezt könyveim és későbbi írásaim sikere hosszú távon visszaigazolta.
Könyvek, CD-k
– Fantázia és fényképezés, Műszaki Könyvkiadó, 1982
– Képmódosítások, labortrükkök, Műszaki Könyvkiadó, 1986
– Kamera 1. (többszerzős könyv), Műszaki Könyvkiadó, 1987
– Fényképezés az alapoktól a szakmai ismeretekig, magánkiadás, 2000
– Digitális fényképezés az alapoktól, 2002. (2006-ig négy kiadásban is megjelent.)
– Fényképezés az alapoktól a tudatos képig 2013, magánkiadás
– Fotózsebkönyv, magánkiadás (2020)
– Fényképezés kisfilmes géppel, magánkiadás, 1997. (CD)
– Digitális fényképezés, magánkiadás, 1999. (CD)
A Képmódosítások, labortrükkök című könyv első díjat nyert a „Szép könyvért” kiadói pályázaton 1987-ben. Tervezője Mózer István volt.

Digitális Fotó Magazin
2001-ben részt vettem a (nyomtatott) Digitális Fotó Magazin alapításában és tíz évig irányítottam a lapot főszerkesztőként. A Magazint felvették a kiemelkedő fotóújságokat összefogó nemzetközi szervezetbe , a TIPA-ba. Ennek megfelelően minden évben részt vettem a TIPA díjakat odaítélő megbeszéléseken és szavazásokon.

 

Videózás
1986-tól két évig részt vettem egy magán videostúdió (Brill videó GMK) alapításában és munkájában. Ehhez a tevékenységhez elvégeztem egy OKJ-s képesítést adó videós szaktanfolyamot is. Azóta is rendszeresen készítek cégek megbízásából és saját blogomra különböző videókat.

Oktatás

1990-ben alkalmazott fotográfiai szaktanfolyamot indítottam, amely első és ebben az időben egyedüli tanfolyam volt Magyarországon. Nyolc évig, évente két ilyen tanfolyamot szerveztünk. Ebben az előadások egy részét és a gyakorlatokat magam tartottam.
Web
1996-ban meglapítottam és 20 évig működtettem a fotovilag.hu weboldalt. Jelenleg itt a blogban és a YouTube-on publikálok fotós ismeretterjesztő cikkeket és videókat.
Szakirodalmi tevékenységemmel kapcsolatban készült velem három televíziós interjú is.

error: Szerzői jog védelme alatt álló tartalom.